Barion Pixel
Menü
ITT JÁRSZ A WEBÁRUHÁZBAN: > KEZDŐLAP >

A marha kollagén hatásai

A marha kollagén hatásai

Sági Zsolt - HillVital
2021. 11. 18. 12:11:50

A kollagén lényegében egy nélkülözhetetlen szereppel rendelkező anyag, amely összeköti a emberi szervek és sejtek bonyolult hálózatát.
 

Ebből kifolyólag könnyedén következtethetünk arra, hogy a kollagén rendkívül fontos, hiszen „egyben tartja” a csontokat, inakat, ínszalagokat, izmokat, érfalakat, vénákat, valamint fontos szerepe van még a fogak, bőr, haj és a körmök építőeleme között is.
 

Annak ellenére, hogy a kollagén az egyik legnagyobb számban előforduló fehérje a testünkben, sajnos sok tényező csökkentheti a szintjét. Legelsőnek érdemes azzal kezdeni, hogy kollagént úgy is veszítünk, hogy egyszerűen öregszünk. Ugyanakkor a folyamathoz hozzájárulhatnak hormonális változások, gyógyszerek, alkohol, stressz, trauma, táplálkozási elégtelenségek, valamint egyes ételek is. Emiatt különösen fontos a külső pótlása.
 

A marha kollagén

A marha kollagént más néven nevezhetik még marha kollagén peptidnek, vagy szarvasmarha porcnak, esetleg hidrotizált marha kollagénnek is.

A marha kollagén egy természetesen előforduló fehérje, melyet a tehenek egyes szöveteiben, például porc, csont, irhájában találhatunk meg. Ez a fajta kollagén nagyban hasonlít a testben megtalálható, valamint elegendő mennyiségű I. és III. típusú kollagénnel lát el bennünket. Ezen típusok alkotják a bőr, haj, körmök, izmok, inak, ínszalagok,, csontok, ínyek, fogak, szemek, és erek fő részeit.

A marha kollagén hatásai.


Az I. és a III. típusú kollagén a közel 90%-át alkotja a szervezetben megtalálható kollagénnek.

Mivel fogyasztása során olyan részeket kell elfogyasztani, melyeket normál esetben nem tennénk, ezért például egy természetes módszert tartanak számon pótlására, például ha csontlevest fogyasztunk. Ugyanakkor ez kevés mennyiség amelyet nem tudunk minden nap bevinni.
 

Prémium marha kollagén

Bár a kollagén rendkívül fontos, egyszerű táplálkozással nem tudunk megfelelő mennyiséget bejuttatni a szervezetbe. Ugyanakkor étrend-kiegészítők formájában már sokkal egyszerűbb dolgunk van. A Bounce prémium marha kollagén egy ilyen étrend-kiegészítő, amely kollagén tartalma mellett kellemes cseresznye-lime ízzel rendelkezik. Ennek köszönhetően nincs kellemetlen utóíz és sokkal könnyebben fogyasztható.

HASZNOSNAK TALÁLTAD EZT A CIKKET?

IGEN
NEM
 

Keresés

VÁRJ! Ne hagyd itt az ajándékod!

Erősödő visszér fájdalmak a meleg idő beköszöntével?! Ha te is visszérpanaszokkal küzdesz, akkor ezt tudnod kell!