Menü

Izomfájdalom, gyulladás beszámolók

 

Roznai Mihályné

Nagyon meg vagyok vele elégedve. Mindig a készítményhez nyúlok, ha nekem, vagy családom tagjainak izületi, izom fájdalmai vannak. Pár nap alatt elmúlik minden fájdalom.

Pongráczné

A mesterbalzsamot már évek óta használja a család. Az édesanyám csak ezt a krémet használja a problémáira, mivel hatékony és nincs nagyon erős illata. Ha itt-ott fáj, én is ehhez a krémhez fordulok segítségét. Nekem, nekünk még mindig bevált. Csak sokáig maradjon meg a cég, hogy lehessen rendelni. Boldog Karácsonyt, pénzben és egészségben gazdag új esztendőt kívánok a cég minden dolgozójának, és köszönöm a kitartó, odaadó munkájukat.

Bolla Éva

Anyukám (85) évek óta naponta használja. Ő mondja el mindig, hogy miután jól bemasszírozza a balzsamot, elmúlnak a fájdalmai. Nem is tudja mi lenne balzsam nélkül, tán lábra se tudna állni. Az ügyfélszolgálatosok pedig a lelket is gyógyítják! Mindig szólnak neki, ha akció van. Örök hála az odafigyelésért! Ja és volt, hogy én is kipróbáltam, tényleg nagyon jó!

Farkas Lidia

Nagyon jó termék már jó pár dobozzal el használtunk most egyiket koleganőmnek rendeltem és bár még csak párszor használta már nagyon jó véleményel van róla!

Farkas Lászlóné

A krémet egy hete használom, és a váll fájdalmam minimálisra csökkent nagyon meg vagyok vele elégedve.

Czifra Orsolya

Nagyon elégedettek vagyunk a termékkel! Nagyon hamar segített a készítmény a fájdalom enyhülésében, a gyulladással járó duzzanat leapadásában. Már egy hét után is könnyebb a mozgás! Köszönjük!

Fedicsné Magdi

Migréneseknek, fejfájósoknak ajánlom figyelmébe! Nekem ha fáj a fejem, este bekenem a tarkóm, halántékom, hajas fejbőrt és reggelre elmúlik a fejfájásom!!!

Anikó

Köszönöm kedves megkeresésüket, valóban hatásos. Napközben is kenem, mivel álló munkát végzem napi 12 órában. Még nem nagyon látszanak a visszerek, egy kb 5 cm -es rész szokott néha a vádlimnál kidudorodni, de muszáj kezelnem az egész lábam ők tartanak el, jó cipőt és ápolást kell biztosítanom nekik. A mester balzsamot is ismerem.. régen még az elején mikor megjelent akkor vásároltam. Köszönöm az egész kedves csapatnak, hogy ilyen csodákat létrehoztak. A jó Isten áldja meg Önöket egészséggel és kitartással az elkövetkezendő időkben, hogy tovább munkálkodjanak értünk! Köszönöm a tájékoztató füzetet is! Sok új dolgot megtudtam, élvezettel olvasom. Üdvözlettel Anikó!

Anyukám használja napi rendszerességgel, amióta ezt használja, sokkal jobban mozog. nincsenek fájdalmai. Imádja.

Nagyon szeretem. Kellemes az illata, könnyen eloszlik, és könnyen felszívódik. Ennek köszönhetem, hogy minden reggel lábra tudok állni. Csak ajánlani tudom mindenkinek. (porckopás okozta ízületi gyulladás van mindkét térdemben) A szállítás gyors és pontos.

Ezt a terméket KÖTELEZŐVÉ KELL TENNI MINDENKINÉL! Meséljek? nagyanyám 96éves, apám 67, anyám 62, feleségem47, fiam 19, én 52, barátom 48, ja és a főnököm, 59. igen, ennyi ember használja, és jó. kész, többet nem tudok írni.

Én már pár hete használom ezt a remek terméket, mivel a tesóm küldött nekem kipróbálásra, nagyon elégedett voltam vele ezért rendeltem magamnak is , hamar enyhíti a fájdalmat, hűsít, egy szóval nagyon jó.

Z. Istvánné (Ráckeresztúr)

Nagyon-nagyon jó a készítmény, az egész család használja. A sportoló fiamnak is nagyon jó zúzódásra, rándulásra és izomlázra is használjuk, mert még azt is megszünteti! Soha nem akarunk kifogyni a balzsamból! Mindig utánarendelünk.

Boda Anita (Sényő)

Nagyon frontérzékeny vagyok, ezért is rendeltem meg a HillVital Gyógyfüves Mesterbalzsamot. Használata során hűsítő érzést tapasztalok, valamint a sajgó fejfájást nemcsak csillapítja, de meg is szünteti!! Köszönöm, rátaláltam erre a készítményre. Én csak front hatására használom, de bevált! Nálam tuti!

 

Tisztelt hillvital! Sárika vagyok, Miskolcról. Lányomtól kaptam ezt a balzsamot, és azóta csak ezt használom. Nagyon jó a karomnak bedörzsölés után. Sajnos volt egy infartusom, és azóta a bal karom folyamatosan hideg, és gyenge. Ez meghozta belé az életet. köszönöm önöknek!

37 éve vastelepen dolgozom. Had ne soroljam, hogy az évek során mi mindennel kell megküzdenem. Feleségem látta az interneten, és ő unszolására vásároltam. Nem használtam ezelőtt semmit, de ezt a maximum balzsamot biztos fogom. Nem fájnak a térdeim, nagyon jó hatással van a combomra, nem húzza a görcs, és a vádliaim is nagyon jól érzik magukat. Most elkezdtem a hátamra is használni, naponta be van dörzsölve esténként. Nagyon jól alszom, és az illata is nagyon jó, segít az elalvásban. Nem ismertem magukat ezelőtt, de én elkötelezett lettem a balzsam iránt, és ha nekem bevállt, másnak is be fog! Feri - Sárosdról

Csodálatos krém!!!! Teljesen megszüntette minden fájdalmamat egy térdműtét után. Izomhúzódásom is volt, járni se tudtam .Egy hét alatt képes voltam rendesen járni és egy hónap után azt is elfelejtettem, hogy valaha fájt!! EGYSZERÚEN CSODAKRÉM!

Igazán hatékony. A fájdalomtól már nehéz volt az alvás is, nem tudtam oldalt fordulni, a csípőfájdalomtól. A járás, mindennapi munka elvégzése is nehezemre esett a térdfájás miatt. 2-3 napi kétszeri kezelés után aludni is tudtam, az erős fájdalmak megszűntek, könnyebben, hosszabb időn át képes voltam olyan munkavégzésre, amelyben a fájdalmam eddig megakadályozott.

Férjemnek rendeltem csípőizületi problémák, porckopás kezelésére. Már a második napon jelezte, hogy mintha "nem fájna". Mint a krém nevében is szerepel eddig maximálisan elégedettek vagyunk vele, remélhetőleg a további használat során beváltja a hozzá fűzött reményeket. Üdvözlettel: Éva

Nagyon jó termék a 82 éves Édesanyámnak teljesen helyrehozta a lábát amivel hónapok óta szenvedett,és bármit használt nem volt hatásos. A párom kezdte most használni a derekára,és a lábára.Rövid időn belül neki is megszűntek a panaszai.Nagyon örülök,hogy rá találtam erre a nagyszerű termékre! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Üdvözlettel:Madlen

Ugyan csak pár napja használom egyszerűen hihetetlen a hatása már nem ébredek fel alvás közben a fájdalmak miatt ami igencsak jelentősen csökkent a napi tevékenységemkorlátozottsága is megszünt ilyen gyorsaságra nem számítottam a terméket a párom is nagy megelégesedéssel használja

Az injekciókon túl, már nagyon sokféle alternatív gyógymódot kipróbáltam már térdízületi problémámra, a fájdalmam enyhítésére, de ilyen gyors eredményt nem sikerült eddig elérnem. Pár napja használom a maximum balzsamot, már érzem a jótékony hatását. Enyhültek a fájdalmaim. Ez a termék nagyon jól összeállított gyógynövények eredménye. Köszönöm.

Bokaficam sérülést szenvedtem. A Gyógyfüves Mesterbalzsamot rendeltem meg Önöktől. Már az első bekenés után látható volt az eredmény, nagyon jól csillapította a fájdalmat, és a daganat is csökkent. Most reggel-este használom, a lában folyamatosan gyógyul. De lassan újra kell rendelnem, mert a férjem és a fiam is kért belőle, lassan elfogy. Sok sikert kívánok, a HillVital csapatnak, hogy még sok ehhez hasonló természetes és hatékony gyógyító szert fejlesszenek ki. Üdvözlettel.

A gyógyfüves mesterbalzsamot közel két hete használom. 70 éves elmúltam,15 éve pikkelysömörös vagyok, még meg a fényre érzékeny fajtából. Naponta kétszer használom, reggel és este. A pikkelysömör kiütéseimet nyugtatja, a nagyon száraz bőrt, kéz és láb rendkívüli módon hidratálja. A kéz és lábfejekre kenve a reumatikus fájdalmaim enyhülnek. Az illatanyaga kellemes. Illatában van valami megnyugtató, abszolút irritálómentes. Felszívódása nagyon gyors. A bőröm utána selymes és puhává vélik. Két nap alatt megkaptam. Köszönöm!

Barátomtól kaptam egy fél tégely, 50g-os mesterbalzsamot, hogy próbáljam ki a szinte állandósuló bőr problémáimra.(Természetesen rendszeresen jártam szakrendelésre.) Legnagyobb meglepetésemre használt és a gyulladásos tünetek szinte teljesen megszűntek, ezért rendeltem egy nagyobb kiszerelésben. Utóbb vettem észre, hogy izületi fájdalmakra is megoldást jelenthet. Erre is használom, működik. A megrendelést követő napon már megkaptam a balzsamot ami szintén pozitív meglepetés volt. Köszönettel Eszli Kati

Csak ajánlani tudom mindenkinek. Már régóta szerettem volna kipróbálni, mert az ősszel láttam egy tv adást a mesterbalzsamról. Nagyon jó, én megelőzésként használom, de az ismerőseimnek is szóltam már. Még egyszer köszönöm a gyors kiszállítást!

Egy éve használom ezt a krémet bőrviszketésre, szerintem is nagyon jó, sokkal szebb a bőröm azóta. Mindenkinek ajánlani tudom!

 
Zsebelj be 3 elektronikus könyvet INGYEN! Nem kell mást tenned, mint a "Kérem" gombra kattintanod és máris a tiéd lehet a VitaminKalauz, amelyből megtudhatod, hogy milyen vitaminokra van szüksége a szervezetednek, a Visszeresek kézikönyve, amely minden visszeres számára jól jön, valamint a már közismert Halálos Bizalom.
 
Ingyenes szállítás 24 óra alatt
Kényelmes világot élünk, de a szállítási költségekre mindannyian érzékenyek vagyunk. Senki sem szereti a plusz vagy netán a bújtatott költségeket megfizetni. Mivel mi magunk sem szeretünk külön szállításért fizetni, ezért mi sem követelhetjük meg gyógynövénykedvelőinktől. Így hát nálunk szállítási költség nincs, és másnapra visszük a csomagod!
Természetes összetevők
Legfontosabb irányelveink egyike, hogy olyan formában közvetítsük a természetben fellelhető gyógynövényeket, hogy a legkevesebb mértékben sem tartalmazzon oda nem illő, káros segédanyagokat, mint pl.: mesterséges színezéket, kőolajszármazékot, parabént, illatanyagot, stb. Termékeink magas, gyógynövényes hatóanyag tartalommal és illóolajokból készülnek, mellékhatások nélkül.
100% pénz visszafizetési garancia
Szilárd meggyőződésünk, hogy a gyógynövények működnek. Ám mégis eljöhet az a pillanat, amikor valami félre csúszik, amikor már nem elég a szakértelmünk, vagy egyszerűen elégedetlen vagy. Ahogyan Hippokratész is mondta, ha már segíteni nem tudunk, akkor legalább ne ártsunk. Bármit is vásárolj, ha bármi okból kifolyólag elégedetlen vagy, akkor jelezd 30 napon belül, és a teljes vételárat visszafizetjük!
Ügyfélszolgálat: INFO@HILLVITAL.COM 06 30 838 4363
94% vevői elégedettség
Nem az üzleti fogásoktól lesz elégedett a vásárló, hanem a hasznos, jól működő, kiváló minőségű készítmények használata során szerzett tapasztalatoktól. A HillVital vásárlók elégedettségi mutatója évek óta 94% felett van. Folyamatosan érkeznek felhasználói visszajelzések, melyek közül mindegyik megjelenik, mindegyiket valós felhasználók írnak, amelyeket cseppet sem cenzúrázzuk.
Szakértői tanácsadás
Mi is annyira szeretnénk, hogy sikereid legyenek, akárcsak te! Közös érdek, hiszen, ha nem vagy elégedett, akkor elhagysz minket. Ezért igyekszünk minden segítséget megadni, amire csak szükséged lehet, hogy kielégítő eredményeket érj el. Tanácsra van szükséged? Felhasználással kapcsolatos kérdésed van? Segítenél valakinek, de nincs kihez fordulni? Ha vásároltál, ha nem, keress bátran! Nincs óradíj vagy ilyesmi…
Megbízható vállalkozás
Emberek vagyunk, nem ígérhetjük, hogy soha, semmi baki nem fog történni. Előfordulhat, hogy csúszik a szállítás, valami kimaradt, stb. Viszont a különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jó emberek vállalják a felelősséget, és így vagy úgy, de helyrehozzák a hibát. Azt nyugodt szívvel ígérhetjük, hogy történjék bármi, aggodalomra semmi ok, megoldjuk!

Keresés