Menü

Gyógynövény teák a tartós egészségért

Sági Zsolt - HillVital
2020. 07. 24. 16:39:00

A teákat már évezredek óta fogyasztja az emberiség, hiszen remek hatásaik vannak és egyes növényekből készült teák bizony gyógyító hatással is rendelkeznek.

Az ilyen gyógynövény teák fogyasztása előszeretettel ajánlott a betegségek idején, vagy kúraszerűen.

Lényeges kérdés, hogy meddig ajánlatos egy-egy gyógynövényes teát fogyasztani, esetleg van-e maximum idő, ameddig érdemes őket használni. A kérdésre könnyen választ kaphatsz, ha tovább olvasol. A gyógynövény teák hatóanyagai igen sokfélék lehetnek és ez meg is szokta határozni, hogy mely teát meddig érdemes fogyasztani. Általában ezeket a teákat kúraszerűen érdemes fogyasztani, majd a kúra után érdemes szünetet tartani egy kis ideig, hogy a hatóanyagok kifejthessék hatásukat és a szervezetet se terheljük meg.

A fogyasztás és a szünet időtartama természetesen mindig a gyógynövénytől függ, ebben pedig szakember tud segíteni.

Ha csak hetente 2-3 alkalommal, megelőzés céljából kortyolgatjuk, akkor mellőzhetjük a szünetet.

A gyógynövény teák közül az egyik leginkább ajánlott a cickafark tea, amely a nők számára kifejezetten hasznos lehet a menstruáció idején. Hatását tekintve ez a tea sokban hasonlít a palástfűhöz. Leginkább görcsoldóként tartják számon, de ugyanúgy pozitívan hat a menstruáció rendszertelenségére is. A cickafark tea egyik legnagyobb előnye, hogy elősegíti a tüszőérést, szabályozza a ciklust, így a rendellenességek megszűnnek.

Ezen kívül enyhíti mind a menstruációs, mind az egyéb hasi fájdalmakat, görcsöket, amelyek igen kellemetlenek a nők számára.

Gyakran alkalmazzák hólyaghurut, felfázás idején is, amikor a gyógynövényes teák egyébként rendkívül kellemesek lehetnek a számodra.

Ilyenkor napi 2 tea javasolt, és ezzel egyidejűleg ülőfürdőt is elkészíthetsz, ha igény van rá. Ha szereted a természetes megoldásokat, mindenképpen tegyél velük egy próbát! Legkönnyebben gyógynövényboltokban lehet a gyógynövény teákhoz hozzájutni, de egyes drogériák polcain is megtalálhatóak. Sokkal kevesebb mellékhatással járnak, mint bármely gyógyszer és hatásuk is igazolt.

Gyógynövény tea

 
Töltsd le INGYEN a  legújabb Természetes Megoldások magazinunkat és ajándékul megjutalmazunk egy elektronikus kiskönyvvel, amiben az izomfájdalom kezeléséről és kiváltó okairól olvashatsz!
 
Ingyenes szállítás 24 óra alatt
Kényelmes világot élünk, de a szállítási költségekre mindannyian érzékenyek vagyunk. Senki sem szereti a plusz vagy netán a bújtatott költségeket megfizetni. Mivel mi magunk sem szeretünk külön szállításért fizetni, ezért mi sem követelhetjük meg gyógynövénykedvelőinktől. Így hát nálunk szállítási költség nincs, és másnapra visszük a csomagod!
Természetes összetevők
Legfontosabb irányelveink egyike, hogy olyan formában közvetítsük a természetben fellelhető gyógynövényeket, hogy a legkevesebb mértékben sem tartalmazzon oda nem illő, káros segédanyagokat, mint pl.: mesterséges színezéket, kőolajszármazékot, parabént, illatanyagot, stb. Termékeink magas, gyógynövényes hatóanyag tartalommal és illóolajokból készülnek, mellékhatások nélkül.
100% pénz visszafizetési garancia
Szilárd meggyőződésünk, hogy a gyógynövények működnek. Ám mégis eljöhet az a pillanat, amikor valami félre csúszik, amikor már nem elég a szakértelmünk, vagy egyszerűen elégedetlen vagy. Ahogyan Hippokratész is mondta, ha már segíteni nem tudunk, akkor legalább ne ártsunk. Bármit is vásárolj, ha bármi okból kifolyólag elégedetlen vagy, akkor jelezd 30 napon belül, és a teljes vételárat visszafizetjük!
Ügyfélszolgálat: INFO@HILLVITAL.COM 06 30 838 4363
94% vevői elégedettség
Nem az üzleti fogásoktól lesz elégedett a vásárló, hanem a hasznos, jól működő, kiváló minőségű készítmények használata során szerzett tapasztalatoktól. A HillVital vásárlók elégedettségi mutatója évek óta 94% felett van. Folyamatosan érkeznek felhasználói visszajelzések, melyek közül mindegyik megjelenik, mindegyiket valós felhasználók írnak, amelyeket cseppet sem cenzúrázzuk.
Szakértői tanácsadás
Mi is annyira szeretnénk, hogy sikereid legyenek, akárcsak te! Közös érdek, hiszen, ha nem vagy elégedett, akkor elhagysz minket. Ezért igyekszünk minden segítséget megadni, amire csak szükséged lehet, hogy kielégítő eredményeket érj el. Tanácsra van szükséged? Felhasználással kapcsolatos kérdésed van? Segítenél valakinek, de nincs kihez fordulni? Ha vásároltál, ha nem, keress bátran! Nincs óradíj vagy ilyesmi…
Megbízható vállalkozás
Emberek vagyunk, nem ígérhetjük, hogy soha, semmi baki nem fog történni. Előfordulhat, hogy csúszik a szállítás, valami kimaradt, stb. Viszont a különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jó emberek vállalják a felelősséget, és így vagy úgy, de helyrehozzák a hibát. Azt nyugodt szívvel ígérhetjük, hogy történjék bármi, aggodalomra semmi ok, megoldjuk!

Keresés