Menü

A Hillvital egészségfilozófia alapjai

Budai Péter, Hillvital
2016. 05. 13. 10:23:44

A Hillvital egészségfilozófia alapjai
 

Informatikából gyógynövénykultúra

   Négy évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy egy napon felhagyunk az informatikával, és az évek leforgása alatt a természetes egészség és a gyógynövénykultúra egyik legmeghatározóbb szabadságharcosai leszünk Magyarországon, akkor biztosan bolondnak néztem volna.

És tessék…

Mára emberek tízezrei vannak, akik követnek minket, akik hisznek abban, amiben mi. Hisznek abban, hogy az egészség nem bonyolult, hanem egyszerű. Hisznek abban, hogy az egészségnek nem része a mesterséges vegyi anyagok, mérgek. Végül a legfontosabb, hogy egyetértünk abban, hogy az emberi egészség kulcsa a természet valódi erejében rejlik. A természet az, ami helyreállít, ami karbantart, ami működik.

Nem volt ez mindig így

   Nehéz elképzelni, hogy valamikor régen egy informatikusokból, programozókból és egy ingatlanügynökből álló maroknyi csapat alkotta meg a HillVital Mesterbalzsamot, akik vajmi keveset értettek az egészséghez vagy a gyógynövényekhez. Még csak magasztos céljuk sem volt, mindössze annyi bevételt teremteni, hogy túléljék a következő hónapot is. Az utolsó félretett pénzeket is összedobták a legyártásra, majd kínkeserves munkának köszönhetően kiküldésre került az első adag Mesterbalzsam- szállítmány.

Csodák pedig léteznek

   Szinte hihetetlen volt, de alig két hét eltelte után köszönő levelek és hálálkodó telefonhívások kezdték ellepni az informatikus csapat irodáját. Rejtélyes fájdalmak múltak el, többéves probléma oldódott meg egyik napról a másikra, járóbotot dobtak el, és így tovább. Később megjelentek a vásárlók családtagjai, barátai, ismerősei, a régebbi vásárlók újabb rendelésekkel fejezték ki hálájukat. A korábban még a csőd szélén álló kis csapat most kezdett egyenesbe rázódni. Csoda történt… de miért? Hogyan lehetséges ez? Mi történt?

Válaszokra volt szükség

   A megkönnyebbülés nem tartott sokáig. A kezdeti fellendülés inkább csak több bonyodalmat hozott. Az újdonsült, hozzá nem értő „gyógynövényszakértők” ajtajában ott álltak az emberek a kérdéseikkel. Erre a problémára milyen gyógynövényt ajánlanak? Mi a megoldás erre vagy arra? Mit tudnak még? Vajon mit szóltak volna, ha az igazat mondjuk, hogy igazából semmit? Mihamarabb szakértői segítségre volt szükség.

A tudomány szerint nem is létezik

   Kétségbeesésünkben körbe néztünk, ki tudna némi magyarázattal szolgálni a történtekre. Ellátogattunk a Semmelweis Egyetem – Farmakológiai Intézetébe, ahol segítőkészen alaposan átnézték a Mesterbalzsam adatlapjait.  Végül megállapították, hogy az a „baj” a balzsammal, hogy „túlságosan innovatív”, túl sok hatóanyag van benne, ezért nem tudják pontosan megmondani, hogy minek köszönhető a váratlan eredmény. Tovább menve, az akkori hivatalok szerint (OETI, NEBIH, OGYI) a gyógynövényekkel kapcsolatos jogszabályok „kidolgozás alatt vannak”, a gyógynövények tudományos háttere leginkább népirodalmi adatokra épülnek. Röviden: a balzsamunk a tudomány szerint nem is létezhetne. A kérdés változatlan maradt: miért működik?  Mi a titok?

A titok, hogy nincs titok

   Szembe kellett nézni a ténnyel, hogy ha igazán kíváncsiak vagyunk a különös eredmények valódi okára, akkor magunknak kell kitaposni az utat, viszont dilettáns informatikusokként erre nem sok esélyünk volt. Szükség volt egy szakértő kutatócsapatra. Kutatóorvos, természetgyógyász, vegyészmérnök. Igazán rendkívüli kis csapat jött össze, hogy megfejtsék a Mesterbalzsam hatása mögött húzódó „miérteket”.

Három év kutató és fejlesztőmunka eredményeként megszületett a titok nyitja. Mindjárt három felelős tényezőt találtunk a hihetetlen eredményekért, de ezek közül egyetlen egyé volt a döntő szerep. Elsőnek is felfedeztük a szinergia törvényét, miszerint több azonos hatású gyógynövény kombinálása jóval erősebb hatást fejt ki, mint egyenként. Aztán ott volt a különböző fajtájú összetevők (olajok, porok, kivonatok) megfelelő aránya, de ez még mindig nem volt elég.

Végül megtaláltuk a végső és egyetlen kiváltó okot, ami nélkül a fenti tényezők se értek volna egy fabatkát sem; ami nélkül egészen biztosan nem születtek volna ezek az elképesztő csodatörténetek.

Ez a tényező a természetesség.

Kiderült, hogy a titok nyitja egyszerűen annyi, hogy a balzsam összetevői olyan módon, és olyan formában vannak jelen, ahogyan az a természetben is megtalálható. Nem igazán erre számítottunk. Kiderült, hogy nincs titok. Nincs titkos összetevő, nincs titkos formula, nincs semmi különlegesség vagy bonyolultság. Csak az egyszerű természet, és úgy látszik, hogy másra nem is volt szükség.

Kultúra születik

   Szóval mi a HillVital?

Egész egyszerűen ennyi: megismerni és kiaknázni a természet valódi erejében rejlő összes lehetőséget, és elérhetővé tenni azt mások számára. Miért? Azért, mert a természet az, ami működik. Igazság szerint valahol ebben mindannyian egyetértünk. Az ember ösztönösen érzi, hogy a természetes dolgok a legjobbak (nem csak az egészségben). Erről árulkodik a tény, hogy nem találtunk fel semmi újat, mégis egyre többen követnek, egyre többen csatlakoznak hozzánk.

Hosszú még az út, de ezen megéri végig menni!

A gyógynövénykultúra első mérföldkövéhez tavaly decemberében érkeztünk el. Ekkor jelent meg a Halálos bizalom c. könyv. Aki kíváncsi a természetes gyógymódokkal kapcsolatos teljes igazságra, akkor javaslom elolvasni. Nagy kaland lesz!

Budai Péter, természetgyógyász

HASZNOSNAK TALÁLTAD EZT A CIKKET?

IGEN
NEM
 
Az ősz beköszöntével az immunrendszer erősítése ismét nagy szerepet kap. Fel kell készíteni a szervezetet a kórokozókkal elleni védelemre, aminek az egyik legrégebbi formája a gyógyteák fogyasztása.
 
Tartalomhoz tartozó címkék: hír
Ingyenes szállítás 24 óra alatt
Kényelmes világot élünk, de a szállítási költségekre mindannyian érzékenyek vagyunk. Senki sem szereti a plusz vagy netán a bújtatott költségeket megfizetni. Mivel mi magunk sem szeretünk külön szállításért fizetni, ezért mi sem követelhetjük meg gyógynövénykedvelőinktől. Így hát nálunk szállítási költség nincs, és másnapra visszük a csomagod!
Természetes összetevők
Legfontosabb irányelveink egyike, hogy olyan formában közvetítsük a természetben fellelhető gyógynövényeket, hogy a legkevesebb mértékben sem tartalmazzon oda nem illő, káros segédanyagokat, mint pl.: mesterséges színezéket, kőolajszármazékot, parabént, illatanyagot, stb. Termékeink magas, gyógynövényes hatóanyag tartalommal és illóolajokból készülnek, mellékhatások nélkül.
100% pénz visszafizetési garancia
Szilárd meggyőződésünk, hogy a gyógynövények működnek. Ám mégis eljöhet az a pillanat, amikor valami félre csúszik, amikor már nem elég a szakértelmünk, vagy egyszerűen elégedetlen vagy. Ahogyan Hippokratész is mondta, ha már segíteni nem tudunk, akkor legalább ne ártsunk. Bármit is vásárolj, ha bármi okból kifolyólag elégedetlen vagy, akkor jelezd 30 napon belül, és a teljes vételárat visszafizetjük!
Ügyfélszolgálat: INFO@HILLVITAL.COM 06 30 838 4363
94% vevői elégedettség
Nem az üzleti fogásoktól lesz elégedett a vásárló, hanem a hasznos, jól működő, kiváló minőségű készítmények használata során szerzett tapasztalatoktól. A HillVital vásárlók elégedettségi mutatója évek óta 94% felett van. Folyamatosan érkeznek felhasználói visszajelzések, melyek közül mindegyik megjelenik, mindegyiket valós felhasználók írnak, amelyeket cseppet sem cenzúrázzuk.
Szakértői tanácsadás
Mi is annyira szeretnénk, hogy sikereid legyenek, akárcsak te! Közös érdek, hiszen, ha nem vagy elégedett, akkor elhagysz minket. Ezért igyekszünk minden segítséget megadni, amire csak szükséged lehet, hogy kielégítő eredményeket érj el. Tanácsra van szükséged? Felhasználással kapcsolatos kérdésed van? Segítenél valakinek, de nincs kihez fordulni? Ha vásároltál, ha nem, keress bátran! Nincs óradíj vagy ilyesmi…
Megbízható vállalkozás
Emberek vagyunk, nem ígérhetjük, hogy soha, semmi baki nem fog történni. Előfordulhat, hogy csúszik a szállítás, valami kimaradt, stb. Viszont a különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jó emberek vállalják a felelősséget, és így vagy úgy, de helyrehozzák a hibát. Azt nyugodt szívvel ígérhetjük, hogy történjék bármi, aggodalomra semmi ok, megoldjuk!

Keresés