Termékek Menü
0

A kevés alvás valóban nem tesz jót

HillVital
2014-12-12 14:51:00

A kevés alvás gyulladásos megbetegedésekhez vezethet, amelyek egyenesen szív- és érrendszeri problémákat okoznak. Sokszor lehet hallani, hogy az alvás hiánya nem tesz jót a szervezetnek, azonban ennek a kijelentésnek már tudományos megfigyelések is alapot biztosítanak.

Alváshiány összefüggései a szív- és érrendszeri betegségekkel

Előzetes kutatások már bebizonyították, hogy a napi kevesebb, mint hat órai alvás növelheti a krónikus egészségügyi gondok számát, beleértve a szívinfarktust és a különböző gyulladásokat is. A legújabb kutatás során 700 nőt és férfit vizsgáltak (65 éves átlagkorral), akiknek szívkoszorúér- elzáródásuk van. A nőknél megfigyelhető volt, hogy az alvás hiánya összeegyeztethető a gyulladások kialakulásával. A vizsgált nők javarészt már túl voltak a menopauzán, ezért az alacsonyabb ösztrogénszint magyarázatot jelenthet a kevés alvás és a nagyarányú gyulladás kialakulása között.

Lehetséges, hogy a férfiakban található magas tesztoszteron szint segített az alváshiány negatív hatásainak csökkentésében. A kutatás rengeteg, a nemek különbözőségéből fakadó eltérést talált, amelyekből következtettek, hogy a nem megfelelő mennyiségű alvás vezet a nőknél gyulladások kialakulásához, ami szívbetegségekhez vezet.

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus
Google