Menü

Szokások, amikkel ártunk egészségünknek

Nem kell aggódnunk azért, mert van egy-két rossz szokásunk. Mindenkinek vannak olyan dolgai, amiket egyesek nem néznek jó szemmel, ő azonban már annyira megszokta, hogy nem vagy csak nehezen tud leszokni róla. Viszont azokra érdemes odafigyelni, amik árthatnak az egészségünknek. Mutatunk ezek közül néhányat, íme!

Negatív énkép

Ahogyan az élet más területén, úgy az énkép esetében is fontos, hogy pozitívan gondolkozzunk, pozitívan gondoljunk önmagunkra. Ha legközelebb azon kapjuk magunkat, hogy negatív módon gondolkozunk, csak fordítsuk át pozitívra.

Nem iszunk elég folyadékot

Sokszor hallottuk már, sok helyről, mégis vannak, akik nem fogadták meg ezt a tanácsot. A megfelelő mennyiségű víz bevitele fontos, hogy a szervezetünk működését optimalizáljuk.

Rossz légzés

A legtöbben nem figyelünk oda, hogy hogyan vesszük a levegőt, pedig a helyes légzés által is egészségesebbek lehetünk – több oxigént juttatunk a szervezetünkbe, felfrissülünk tőle.

Későn fekszünk le

És ennek oka, hogy még elalvás előtt a közösségi oldalakat bújjuk, videókat nézünk, és a telefonunkat nyomkodjuk. Hasznosabb inkább aludni, vagyis hagyjuk a telefonunkat messze az ágyunktól, inkább olvassunk valamit és aludjunk el időben.

Kihagyjuk a reggelit

A reggeli az egyik legfontosabb étkezés, amit NEM szabad kihagyni a szakemberek szerint. Vagyis inkább keljünk fel pár perccel korábban, de mindenképp iktassuk be az életünkbe a tápláló reggelit.

Top 5 rossz szokás amivel árthatsz az egészségednek

HASZNOSNAK TALÁLTAD EZT A CIKKET?

IGEN
NEM
 
Az ősz beköszöntével az immunrendszer erősítése ismét nagy szerepet kap. Fel kell készíteni a szervezetet a kórokozókkal elleni védelemre, aminek az egyik legrégebbi formája a gyógyteák fogyasztása.
 
Tartalomhoz tartozó címkék: ⤷Betegségek
Ingyenes szállítás 24 óra alatt
Kényelmes világot élünk, de a szállítási költségekre mindannyian érzékenyek vagyunk. Senki sem szereti a plusz vagy netán a bújtatott költségeket megfizetni. Mivel mi magunk sem szeretünk külön szállításért fizetni, ezért mi sem követelhetjük meg gyógynövénykedvelőinktől. Így hát nálunk szállítási költség nincs, és másnapra visszük a csomagod!
Természetes összetevők
Legfontosabb irányelveink egyike, hogy olyan formában közvetítsük a természetben fellelhető gyógynövényeket, hogy a legkevesebb mértékben sem tartalmazzon oda nem illő, káros segédanyagokat, mint pl.: mesterséges színezéket, kőolajszármazékot, parabént, illatanyagot, stb. Termékeink magas, gyógynövényes hatóanyag tartalommal és illóolajokból készülnek, mellékhatások nélkül.
100% pénz visszafizetési garancia
Szilárd meggyőződésünk, hogy a gyógynövények működnek. Ám mégis eljöhet az a pillanat, amikor valami félre csúszik, amikor már nem elég a szakértelmünk, vagy egyszerűen elégedetlen vagy. Ahogyan Hippokratész is mondta, ha már segíteni nem tudunk, akkor legalább ne ártsunk. Bármit is vásárolj, ha bármi okból kifolyólag elégedetlen vagy, akkor jelezd 30 napon belül, és a teljes vételárat visszafizetjük!
Ügyfélszolgálat: INFO@HILLVITAL.COM 06 30 838 4363
94% vevői elégedettség
Nem az üzleti fogásoktól lesz elégedett a vásárló, hanem a hasznos, jól működő, kiváló minőségű készítmények használata során szerzett tapasztalatoktól. A HillVital vásárlók elégedettségi mutatója évek óta 94% felett van. Folyamatosan érkeznek felhasználói visszajelzések, melyek közül mindegyik megjelenik, mindegyiket valós felhasználók írnak, amelyeket cseppet sem cenzúrázzuk.
Szakértői tanácsadás
Mi is annyira szeretnénk, hogy sikereid legyenek, akárcsak te! Közös érdek, hiszen, ha nem vagy elégedett, akkor elhagysz minket. Ezért igyekszünk minden segítséget megadni, amire csak szükséged lehet, hogy kielégítő eredményeket érj el. Tanácsra van szükséged? Felhasználással kapcsolatos kérdésed van? Segítenél valakinek, de nincs kihez fordulni? Ha vásároltál, ha nem, keress bátran! Nincs óradíj vagy ilyesmi…
Megbízható vállalkozás
Emberek vagyunk, nem ígérhetjük, hogy soha, semmi baki nem fog történni. Előfordulhat, hogy csúszik a szállítás, valami kimaradt, stb. Viszont a különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jó emberek vállalják a felelősséget, és így vagy úgy, de helyrehozzák a hibát. Azt nyugodt szívvel ígérhetjük, hogy történjék bármi, aggodalomra semmi ok, megoldjuk!

Keresés